2010. május 25., kedd

Az érintés művészete

Egyszer volt, hol nem volt, a Feneketlen tó partján, vagy azon is túl, élt, éldegélt egy mesebeli legkisebb leány.
A leány, ahogy ez a történetekben lenni szokott, ahhoz, hogy önmagához felnőtté érve visszataláljon, jó messzire utazott. Bejárta a messzi, ködös Albiont, és a hosszú, kalandos út végén képességeire lelve hazatért.
Holisztikus masszázsban teljesíti ki az érintés művészetét.

Füzi Zsófival beszélgettem arról, hogy segít másoknak a harmónia megtalálásában.

- Hogyan zajlik nálad egy kezelés?
A kezelés előtt egy órával kezdek el készülődni. Ez formailag több részből áll (füstölő gyújtás, befelé figyelés, stb..), de a lényege annyi, hogy összhangba kerüljek saját magammal, hogy könnyedén rá tudjak a hozzám érkező személyre hangolódni.
 
Amikor a személy megérkezik, kicsit leültetem és beszélgetünk. Ha ez az első találkozásunk, ez hosszabb ideig is eltarthat. Mindenképpen szeretem érezni a masszázs elkezdése előtt, hogy a vendégem biztonságban érzi magát nálam. Ez nagyon fontos, hiszen minél jobban el tudja magát lazítani a kezelés közben, annál akadálytalanabbul tud belőle távozni a benne felgyülemlett feszültség.
A kezelés alatt a vendégem alsóneműben fekszik a masszázságyon, letakarva egy lepedővel. Csak azon testrésze van szabadon, amelyik éppen kezelés alatt áll. A lepedő egyfajta védőburokként is szolgál a hőmegtartó tulajdonsága mellett: nélküle a kezelt személy védtelennek érezheti magát. Nekem, mint masszőrnek az elsődleges feladatom, hogy minden lehetséges rossz érzést próbáljak tompítani a vendégemben, hogy ő fesztelenül tudjon feküdni a masszázságyon, és önmagára figyelni a kezelés alatt.
Ekkor elindítom a zenét. Pár percig összehangolódom a kezem alatt fekvő emberrel, majd nekiállok izmainak és húsának átmozgatásához. A kezelés menetének van egyfajta váza, de e mellett hagyom, hogy a kezeim és karjaim a gépiesség helyett inkább ráhangolódjanak az emberre és ha olyan mozdulat jön ki belőlem, amit még sosem csináltam addig, annak is teret adok. Az a megfigyelésem, hogy az új mozdulatok és érintések, új ingerek, sok mélyre elásott dolgot tudnak felhozni az ember lelkéből s testéből, ami rengeteg energiát szabadít fel a kezelt személyben. Ez pedig új lehetőségeket nyit meg önmagára- és az életre való rálátásában.
A kezelés szépen lassan vagy gyorsan (kinek hogyan) eltelik. Amikor a végén befejezem a harmonizálást is, megsimítom a vendég fejét vagy vállát és halkan szólok neki, hogy készen van. Megnyugtatom, hogy maradjon nyugodtan az ágyon még egy ideig, ha épp az esik jól számára. Ilyenkor kimegyek a szobából, és egyedül hagyom őt.
Miután felöltözött, adok neki egy pohár vizet (nagyon fontos, hogy a megmozdított salakanyagok könnyebben tudjanak távozni az izomszövetekből a vérkeringésbe!!).
Néha megjelenik pár mondat a fejemben kezelés közben, amit kezelés után megosztok a személlyel. Sok nőnél például  keménységet és túlzott irányítási vágyat érezek, az elengedés képességének hiányát; némelyeknél pont az ellenkezőjét, az önfeladás túlcsordulását, így az önmagukért kiállásra való képtelenséget. Ezekről beszélünk pár szót olyan mélységekben amennyire a vendégem bele mer menni, s végül mindenki tovább megy a saját útján.. :)
 
Mindezek után minimum fél órát töltök el a helység megtisztításával, és a magamra figyeléssel, ami új energiával tölt fel.

- Mitől nevezhető holisztikusnak az a masszázstechnika, amit te alkalmazol?
Holisztikus terápiáknak azokat a módszereket nevezik amik a kezelt alanyt a test-lélek-szellem hármasságának egységében vizsgálják. Angliában sajátítottam el a nemzetközi képesítést adó (ITEC) holisztikus masszázs technikát. Itt az alapokat tanultuk meg.
Számomra ez a hármas megközelítés mindig is nagyon tetszett, mert már régebb óta tapasztaltam a "minden összefügg mindennel" teóriáját az élet(em) szálainak összefonódásában.
Jómagam szeretem nem csak a masszázs alatt alkalmazni ezt a fajta holisztikus szemléletet. Az életre is a fizikai-,  szellemi- és az érzelmi sík szövevényként tekintek.
Amikor egy emberre vagy akár saját magamra figyelek, nem állok meg csak a testi tüneteknél (ha éppen van), hanem rákérdezek például a személy sokszor visszatérő gondolataira, érzelmeire és addig hámozzuk együtt a dolgokat, míg végül összeáll a kép. Amikor megvan a probléma gyökere, elkezdődhet a valódi gyógyulás.
De, hogy addig milyen utat kell bejárnia az embernek, mennyi ideig és milyen eszközök igénybe vételével, ez csak az adott személyen múlik...
Én nem gyógyítok, csak tükröt mutatok. Ha abba vendégem bele mer nézni, az már fél siker!

- Mivel nyújt mást, mint az egyéb masszázskezelések?
Én úgy gondolom, hogy annyival nyújt másabb élményt a Body-Spirit mint más kezelések, amennyivel a lényem "különbözőbb" más masszőrökénél. Ez ugyan így mindenkire elmondható. Úgy gondolom, hogy nem a forma a fontos (a technika), hanem az ember, aki elvégzi azt, és az, hogy mennyire tud összhangban létezni avval az eszközzel, amit használ. Ha a masszőr bizonytalan, vagy nemtörődöm, vagy monoton, az mind megérződik a mozdulataiban. Azonban ha eggyé tud válni a lényén keresztül áradó mozdulatokkal, szabadon tudja engedni a belőle fakadó ritmust és játékot, akkor bárhogy is jelenjen az meg kezeiben és karjaiban, csakis oldódáshoz vezethet a kezelt személyben. Ennek természetesen a feltétele, hogy ezen személy bizalommal tudjon fordulni a masszőrhöz, és el tudja engedni magát, befogadóvá tudjon válni az érintésre.. Minden masszázstechnika az érintésre épül. Az érintés pedig nagyon személyes, hiszen a saját lénye(ge)d tudod vele közvetíteni.
 
Mivel sosem masszíroztam magam, ezért nem tudom, hogy mi az, amit valójában nyújt a masszázsom. Ezt egyedül vendégeim visszajelzéseiből tudom megfogalmazni. Annyi élményről számoltak be az emberek, ahányan voltak nálam, mindenki eltérően élte meg a nálam eltöltött idejét. A vendégeim 95%-a nagyon pozitív élménnyel távozott tőlem, de voltak olyanok is, akiknek nem jelentett a Body-Spirit kezelés többet egy átlagos masszázsnál. Azt gondolom, ez így Teljes.
 
Egy vendégem visszajelzésével fejezném be ezt a választ, ami úgy érzem, teljes mértékben kifejezi azt az élményt, amit szeretnék átadni azoknak az embereknek, akik ellátogatnak hozzám:
"Édes, zenés, gyertyafényes, belső utazás, mely a testemen keresztül a lelkemig vezet. Szinte kézzel fogható az a szeretet energia, melyek a spontán, kreatív érintések által áramlanak felém, és az újjászületés örömével ajándékoznak meg."

- Hogy vezetett ide az utad?
Spontán és természetesen. Valójában gyerekkorom óta van bennem affinitás a masszázsra. 15 évesen elvégeztem egy asztrozófia tanfolyamot, és az első tudatosabb találkozásom a masszázzsal egy reflaxációs (reflexológia és relaxáció módszereinek egyvelege) technika volt, melyet akkori asztrozófia tanárom Paksi Zoltán adott át számunkra.
Már ez előtt is adódott alkalom, hogy ezt az ösztönösen bennem létező adottságot használtam. Akár talpmasszázsra, akár váll és nyakmasszázsra.
Igazándiból azonban nem gondolom, hogy ez különleges tehetség, sőt! Valójában minden emberben létezik, aki képes figyelmét érdeklődéssel a másik ember felé fordítani.
Fizikai szinten pedig mindig abból indultam ki, hogy nekem milyen érintés esne jól. Ennek a két dolognak az egyvelege valami olyasmit alkotott és alkot máig, amit a kezem alá kerülő emberek nagyra értékelnek.
 
8 évvel a reflaxációs tanfolyam után jutottam el oda, hogy Angliában befizettem magam egy komolyabb képzésre, ahol alapozásként emberi anatómiát és fiziológiát tanultunk, utána jött a gyakorlat elsajátítása. A fiziológia mélyebb ismerete a mai napig is nagyon foglalkoztat. Általa olyan összefüggésekre éreztem rá az ember fizikai és nem fizikai dimenziói között, amiknek további részletei is nagyon érdekelnek. Várom, hogy eljöjjön a megfelelő pillanat ezen ismereteim bővítésére.
 
A masszázshoz való érzékem mellé a tanulásban még az is szerepet játszott, hogy mindig is nagyon szerettem az embereket és érdekelt az emberi természet működése. Azonban a masszázs csak egy eszköz, úgy mint bármi más. Igazából nagyon sokszínű ember vagyok, és ezért ezt az attitűdömet másféle eszközökön keresztül is szeretem élni és kamatoztatni.
A masszázs számomra nem egy útnak a végét jelenti, hanem az egyik eszközt, melyen keresztül az utazásomat színesebbé tehetem és megoszthatom az örömömet a velem utazókkal.
- Milyen problémákkal keresnek fel a leggyakrabban, és miben tudsz a leginkább segíteni?
Az emberek sosem konkrét problémával keresnek meg engem. Ennek több oka is van.
Az egyik, hogy akik komolyabb fizikai problémával keresnek fel – ideg-becsípődés, erősebb izomfájdalom bizonyos izomcsoportban, stb. - azokat továbbirányítom szakemberekhez. Én nem szakosodtam hasonló problémák kezelésére így tapasztalatom sincsen ezek megoldására. Amikor ilyen eset áll fent, szépen elmondom az embernek, hogy én ehhez nem értek, és forduljon ilyen vagy olyan szakemberhez. Ha éppen ismerek is olyat, természetesen átadom az információt és elbúcsúzunk egymástól.
A másik ok, az, hogy tudatosan próbálom úgy alakítani a Body-Spiritről szóló információkat, hogy ne keltsenek elvárásokat az emberben. Mert az elvárás már egy bizonyos irányba fókuszálja a figyelmet, s ha valami nem úgy történik a kezelés alatt, ahogy azt a vendégem elvárja akkor csalódott lesz. Amikor ez megtörténik, az azt jelenti, hogy lemaradt a  Lehetőségről, hogy átélje azt, amit a kezelés számára valójában adhatott volna.
 
Általában több kezelés alatt történik meg az a fajta bizalom kiépülése a vendégeimben, hogy már maguktól mondják el a problémáikat, és kérdeznek rá ügyes-bajos dolgaikra.
Amiben én segítség tudok lenni, hogy azokat a szituációkat tágabb rálátásban tudom visszatükrözni számukra, ahol nem látják tisztán a saját döntéseik által bevonzott következményeket.
Sokan azt várják, hogy a terapeuta, akitől tanácsot kérnek, helyettük döntsön. Én azt próbálom megmutatni az embereknek, hogy nincs jó vagy rossz döntés - az egy helyben toporgás az, ami az ember valódi méregfoga.
Mindenkinek fontos megtanulni felvállalni azt, hogy saját életünkért mi vagyunk a felelősek; a meghozott döntéseinknek vannak következményei - előre láthatók és nem láthatók -; s hogy mindennek van egy számunkra kecsegtető és kevésbé kecsegtető oldala.
Ha ezeket a tényeket valaki elfogadja és sikerül felvállalnia az életében, az már nagy szó! Emberünk ekkor indul el élete teremtésének tudatossá tételében. A nagy kaland! :)

- Mi volt a legkülönösebb megkeresésed?
Nem tudom kiválasztani a legkülönlegesebbet..
Számomra minden egyes masszázs két emberi lélek találkozásáról szól (és mindegyik találkozás, amely valódi, az különleges számomra), a nemek jelenléte nélkül. Amikor valaki a masszázságyamon fekszik, számomra nincs jelentősége a nemiségének. Emberként és energiaként figyelek rá. Szerencsémre ezt eddig minden vendégem - férfi és nő egyaránt - figyelembe vette, és nem próbált meg senki sem visszaélni ezzel a Bizalommal, ami bennem is ugyanolyan erősen jelen kell legyen minden egyes vendégem felé, már találkozásunk első pillanatától, hogy a kezelés sikeres legyen.
 
Szeretem a masszázst, mert remek eszköz abban, hogy emberek megnyíljanak önmaguk valósága felé. Amikor ez sikerül, egy más ember kel fel a masszázságyról, mint aki minden feszültségével feküdt rá az elején. Számomra az a csoda és hatalmas élmény, hogy ezeknek a változásoknak részese lehetek!

- Szerinted hogyan egészítheti ki az asztrológia és a masszázs egymást?
Az asztrológia az önismeretről szól. Az önismeret pedig a létezés alap-pillére. Minél mélyebben ismeri az ember önmaga összefüggéseit, annál hatékonyabban képes működtetni és megteremteni az életet, amire vágyik. Az asztrológia szellemi út. A masszázs fizikai. Tökéletes kiegészítői lehetnek egymásnak. Ehhez természetesen érdemes a terapeutáknak ismernie egymást és ezen felül – a még nagyobb hatékonyság érdekében – összedolgozniuk.
Ahogy én észrevettem, a fizikai-szellemi és érzelmi dimenziók határai egybemosódnak. Minél több szinten törődünk saját magunkkal, annál tisztább képet kaphatunk a bennünk lévő múltbéli árnyképek kísérteteiről. Ez által pedig közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy a létezésünk fényével egy pillanat alatt eltüntessük ezen árnyakat és végre letisztult energiával éljünk testünkben, s vegyünk részt a világ forgatagában... Örömmel.
 
Ám a külső eszközök lehetnek bármennyire kifinomultak, a valódi változáshoz mindig Te magad, az Ember kellesz és a Döntés, hogy elindulsz önmagad felfedezésének útján. Ha ez a döntés megszületett benned, az egyénben és útközben társul hozzád a figyelem is, akkor pedig bármiben (eseményben, emberben, formában) megtalálhatod a tiszta tükröt, amiben önmagad arcképe tekint vissza..


NÉVJEGY
Név
Füzi Zsófia, Zsófi/Sophie
Foglalkozás
Masszőz
Helyszín, ahol megtalálható
Budapest, Kosztolányi Dezső tér 8.
Csillagjegy és aszcendens
Oroszlán | Nyilas
Elérhetőség
Body-Spirit az interneten
mobilon: +36-30/8733-772
Related Posts with Thumbnails