2010. december 8., szerda

A csillagos ég köve: lápisz lazuli

„Azt, aki lazuritamulettel indul csatába, elkíséri istene”
sumer mondás

A Nyilas hónap kristálya igazán varázslatos. Mélykék, mint egy szikrázóan tiszta téli éji égbolt, amin éppen felbukkannak az első aranyosan ragyogó pirit-csillagok.

Története
A lápisz lazuli az egyik legrégebb óta csodált és használt drágakövek egyike.
Badahsan-ban, a mai Afganisztánban, már több mint 6000 éve bányásszák. Volt idő, amikor a lazuritbányákat megközelíteni sem volt szabad, akiket ott elfogtak, azokra halál várt, a bányászokat pedig a tárna falához láncolták. Az itt kitermelt kék kőből az egyiptomiak díszeket és amuletteket faragtak. Nagy keleti civilizációk ásatásain – Urartu, Asszíria, Babilon területein – is számos lapis ékszer került elő. Bizonyítékok tanúsága szerint az „égi követ” gyakran többre tartották az aranynál, a legszebb kék köveket pedig aranyba foglalták.
A Mennyei Birodalomban,az ősi Kínában, lazuritgömbökkel kellett díszíteni a császár és a mandarinok hivatalos öltözékét.
Középkorban templomokat ékesítő berakások, falborítások, oszlopdíszek készültek belőle.
A lapis lazuli az antikvitástól kezdve a legélénkebb természetes festék, az ultramarin alapanyaga. Az ára igen magas volt, az aranyéval egyenlő, mivel nem fakult meg erős napfény hatására sem, nem tette tönkre sem hő, sem bármilyen nedvesség.
Neve a perzsa lazavard szóból származik. A lapis lazuli a középkorban vált elterjedté, ami a latinból ered, és kék követ jelent.

Egy kis fizika-kémia
A lápisz kémiailag igen bonyolult elegykristálysor (alumínium-szilikát), mely diopszidot, csillámot, mészkövet és piritet is tartalmaz. A színt adó anyaga a kén.
Mohs-keménysége 5,5, de igen jól megmunkálható.
Kristályrendszere szabályos, bár kristályformáról nem lehet beszélni.
A legkedveltebb szín erőteljes sötétkék (ultramarinkék). Ma főleg sok mészkövet tartalmazó, világosabb színű köveket bányásznak (ún. Chile-lapis). A lapis lazuli szépségét az aranyló piritkristályok emelik. Mérsékelt hevítéssel javulhat a színe. 
A lápisz akkor keletkezik, amikor magmás kőzetek (gránitok vagy hozzájuk hasonlók) dolomitmárvánnyal kerülnek kapcsolatba.
Legősibb és mindmáig legfontosabb lelőhelye Afganisztán, amely ma is a legjobb minőségű köveket szállítja. A Chile-lapisok színe unalmas, szürkés, kezelés nélkül használhatatlanok. Bajkál-tótól nyugatra is találhatók jó minőségű kövek.
Érzékeny az erős nyomásra, a nagy hőmérsékletre, forró fürdőre, savakra, szappanokra, ezért a lápisz-ékszerek különleges figyelmet érdemelnek.

Lápisz-legendák
♦ Az egyik legfontosabb egyiptomi amulett, a lápiszból vésett, stilizált szem, aranybevonattal. Ízisz szeme kísérte végső útjukon a halottak lelkét. A Holtak könyvének 26. fejezetét lazúrkő szívekre vésték, és a múmiák mellé helyezték a szarkofágokba. Az igazság urának, Maat istennőnek a szobrát is ebből a kőből faragták, amit nehéz aranyláncokra fűzve viselték a bírák a nyakukon.
♦ Kr.e. 1600-ból származó Ebers-papirusz leír egy medicinát, amely hathatósan gyógyítja a hályogot. Szükséges hozzá többek közt lapis lazuli, tej és ún. „krokodilsár”, vagyis nílusi iszap.
♦ Sumérok, egyiptomiak, babiloniak is hitték, hogy ez a kő enyhülést hoz fejfájásra, idegbántalmakra.
♦ A középkori trubadúrok megénekeltek egy pap-királyt, János papot, aki egyetlen tömbből faragott lazúrkő ágyon hált, hogy „álma háborítatlan legyen, s elkerüljék a buja gondolatok”.
♦ Napóleon állandóan viselt egy lápisz lazuli talizmánt.
♦ Azt tartották, aki lápisszal álmodik, szerencsés lesz a szív dolgaiban.
Related Posts with Thumbnails