2011. augusztus 31., szerda

Néhány gondolat a spiritualitásról és a tervezett tanfolyamokról


Nagyon fontosnak tartom, hogy a spiritualitás az életünk része legyen. De nem úgy, mint egy elvont, elérhetetlen, túlmisztifikált fogalom, hanem a gyakorlati, valós élet része. Hiszen semmi másról nincs szó, "csupán" lelki-szellemi teljességről.
A spiritus latin eredetű szó, azt jelenti: lélegzet.
Ide, a földi síkra, az első levegővétellel érkezünk és az utolsó kifújással távozunk. E kettő között pedig ott van maga az Élet. Aminek megélése javarészt rajtunk múlik. Jawaharlal Nehru szavait idézve: "Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat."

A spirituális megközelítés eszközei és módszerei igen változatosak: lehet az asztrológia, ji-king, jóga, álomterápia, meditáció, vagy tarot. Mind-mind ősi, több ezer éve tökéletesített és szinte azóta változatlan rendszerek.
Valami azonban mégis megváltozott. Idő közben elfeledkeztünk róla, hogy a spiritualitás nem rajtunk kívül álló, hanem bennünk létező. Fel kell rázni eme részünket. "Az alvónak fel kell ébrednie.". De nem elhanyagolható ennek az "ébredésnek" a mikéntje, mivel a szakrális tradíciók a modern médiamasszába mosódva alaposan felhígulnak, profanizálódnak, sőt gyakran gyorstalpaló, egyhétvégi megvilágosító képzéssé alacsonyodnak.
Legtöbbször instant módon, azonnal akarunk mindent, és a hömpölygő információáradatban nincs idő a befogadásra, a megemésztésre. Régen asztalosmesterré válni is csak hosszú évek alatt, az inas-legény-mester lépcsőfokokon végighaladva lehetett, a lelki-szellemi fejlődés pedig végképp nem nélkülözheti a személyes tapasztalatokat és a beavatást.

Öt és fél éve én is úgy kezdtem, mint a legtöbben: harmonikusabb-szebb életet kerestem. Hioszi Tatiosz szerint "A boldogsághoz vezető legrövidebb út: az önismeret.".
Így hát bele is vágtam saját, személyre szabott önismereti utamba, átélve annak minden buktatóját, sikerét, kudarcát, csalódását, szárnyalását és zuhanását. És szép lassan, segítőimben és tanulmányaimban - asztrológiában és a tarotban - magamra találtam.
Végül nem a foglalkozásom lett, hanem az életszemléletem. Olyan kimeríthetetlen "kincses láda", ami nap mint nap új csodákat, felismeréseket, kalandokat ígér.

A tanfolyamaim rövidségét tekintve, elsősorban ezt a látásmódot szeretném feléleszteni az emberekben. Elfogadtatni, hogy a beavatás nem elérhetetlen mestereken, bonyolult folyamatokon, hanem saját magunk megismerésén keresztül történik. Megértetni, hogy a világ csak velünk együtt változik meg.
Alapvető célja az, hogy a "Körülöttünk élő szimbólumok" felfedezésével elkezdjünk másképp tekinteni a világra. Picit másképp látni, másképp érzeni, másképp szemlélődni. Hogy fel merjük ismerni a tudatalattink üzeneteit, hogy merjünk hinni a megérzéseinkben, és hogy képesek legyünk a racionalitáson túl, a "szívünkkel is gondolkozni".

Ha Te is erre vágysz, várlak szeretettel!
A tanfolyamokról részletek hamarosan...
Related Posts with Thumbnails