2012. január 18., szerda

Minél szimplább, annál komplexebb

Joanne Harris a Csokoládé, a Szent bolondok, a Szederbor és más egyéb könyve mellett írt egy varázslatos mesét, Rúnajelek címmel. Amikor megkaptam a könyvet, belelapoztam, és félre tettem. Nem tudom, hogy miért nem olvastam azonnal végig, hiszen A gyűrűk urától Harry Potterig minden varázslós-mágikus fantasztikum pillanatok alatt magával ragad. Most két év után leporoltam, és fejest ugrottam a skandináv mitológia rejtélyes, istenektől, koboldoktól, rúnajelektől hemzsegő világába. Csodálatos! De (elsősorban) nem könyvajánlónak szántam ezt a bejegyzést, hanem a rónák kapcsán elindult bennem egy gondolatmenet.

A szimbólumok mindenhol jelen vannak, nem kell hozzá "mágia", elég csak a kresztáblákra vagy a leghétköznapibb piktogramokra gondolni. De szimbólumtartalommal bírnak a színek, a számok, a betűk, a képek, a filmek vagy az álmok is.
Vannak egyetemes szimbólumok, melyek a világ bármely pontján élő emberben ugyanazt az érzetet kelti: a barlangforma a védelmet, víz az áramlást. Ezeket a tudatalatti üzeneteket az írásunkban is megjelenítjük: szimbólum a szimbólumban. Aki boltíves, barlang-szerű "m" betűket rajzol a kapcsolatokban mutatkozó védelmi igényét is kifejezi, a fonalas, hullám-jellegű "m" betű pedig a gördülékenyen áramló kapcsolatteremtési képességet jelöli.
De van egy fontos ismérve a szimbólumoknak: MINÉL EGYSZERŰBBEK, ANNÁL ÖSSZETETTEBBEK.

Ha meglátunk egy szép, piros almát társulhat hozzá egy érzet: "legszívesebben beleharapnék" vagy "brr, de utálom ezt a gyümölcsöt" vagy "milyen jól esne most egy szelet abból a nagyi sütötte pitéből". Ha egy festményen jelenik meg ugyanez, egy nő kezében, háttérben egy fával és egy kígyóval, kivétel nélkül a bűnbe esésre asszociálunk. Elvontan az alma=bűnbe esés, de az asztalon egy tálban az alma csak egy alma.
Az asztrológia nyelvén ha ki akarjuk fejezni az almát, akkor a Vénusz bolygóra gondolunk, mert a gyümölcsök közül ez tartozik hozzá. De Vénusz a galamb az állatvilágban, a szépség az emberi értékrendben, a tánc a mozgásban, a réz a fémek között, a szerelem az érzésekben, a művészet a kifejezésben... és így folytatódik a sor.
A Vénusz ábrázolása egy szimpla forma: kör a kereszt fölött, de tartalma egy végtelen számú, azonos jelleget magába sűrítő eszencia.
Az asztrológiai elemzés során 10 ősprincípiumból - vagyis planétából - és 12 csillagjegyből dolgozunk. És itt kezdődik a varázslat.
10×12=120, ennyi az alapkomponens. Ez szorzódik a 12 házhelyzettel (1440), az öt alapfényszöggel (7200), aztán hozzáadjuk a metszéspontokat, megfűszerezzük az állócsillagokkal, finomítjuk a hipotetikus égitestekkel, árnyaljuk a kritikus pontokkal  végül megkapjuk azt a teljesen egyedi koktélt amit individuumnak nevezünk.

nagyítás a képre kattintva
Egy gyakorlati példa erre:
Amikor valaki azzal a kérdéssel fordul asztrológushoz, mi lenne számára a legideálisabb foglalkozás, az egész embert figyelembe kell venni. Elsődleges a 6-os ház, ami a munka, a mindennapi rutin területe, a X-es pedig a karriert mutatja. Itt az előbbi a Halak jegyébe esik, amihez a segítő foglalkozások mellett a lelkészt, a misszionáriust, a hajóst, a fürdőmestert, a költőt, de a színészetet és a filmszakmát is soroljuk. Hogy nála ezek közül leginkább a művészi vonal érvényesül, azt a Mérleg aszcendens és a Nappal szorosan együtt álló Vénusz is mutatja. A Plútó az I-es házban az átalakulást, a transzformációt és a mély átélő-átadó, manipulatív erőt jelzi. De a lehetőségek, a megélések száma még így is végtelen.
Egy ilyen születési képlet magában hordozza, hogy tulajdonosa ezerarcú kaméleon, elszánt emberjogi aktivista, szenvedélyes színekkel alkotó festő vagy pszichoterapeuta legyen. Ő ezek közül Leonardo diCaprio, a színész lett.

Ja, és min múlt mindez? A egyéni döntésén.
Mint az a bizonyos alma...
Related Posts with Thumbnails