2014. január 1., szerda

2014 égi eseményei: váltások éve

"A jutalom, amiért túléltük az ünnepeket, az újév, és már el is jutottunk az újévi fogadalmak csodás hagyományához.
Hagyd hátra a múltad, és kezdd elölről! Nehéz ellenállni a kísértésnek újrakezdéskor, hogy a múlt év problémáit a szőnyeg alá söpörjük. Ki dönti el, hogy mikor ér véget a régi, és kezdődik az új? Nem jelzik a naptárban, nem szülinap, nem egy új év. Ez egy esemény. Kicsi vagy nagy? Valami, ami megváltoztat minket. Jó esetben reményt ad, vagy egy új életmódot és világnézetet. Elengedjük a régi szokásainkat, és emlékeinket. A lényeg az, hogy sose adjuk fel a reményt, hogy lesz egy újabb kezdet."
(Grace klinika című film)

2013-at a sok stelliummal leginkább úgy tudnám jellemezni: a tiszta, egyértelmű energiák éve volt.
2014-re felpezsdülnek az események, mozgásba lendülnek az égi vándorok és izgalmas holdállások szegélyezik az év fordulópontjait. De nézzük sorba, mire is számíthatunk:

Újholdak, holdújév, napfogyatkozások

- az év egy Bak újholddal és egy ötös stelliummal indult, ez lett az idei év képlete is.
Erről már olvashatjátok a bejegyzést: Újholddal indul 2014: lehetőség az újratervezésre
Ezen kívül még 12 újhold lesz az évben:
- 2014.01.30, csütörtökön a Vízöntőben - ezzel indul hivatalosan a kínai holdújév, ami hivatalosan 31-re, péntekre esik
- 2014.03.01, szombaton Halak újhold
- 2014.03.02, vasárnap - a tibeti Losar, a Csodák ünnepe
- 2014.03.30, vasárnap, újhold a Kosban
- 2014.04.29, kedden a Bika újholdhoz egy gyűrűs napfogyatkozás is társul - Magyarország területéről ez nem lesz látható, ugyanúgy, mint az idei év többi fogyatkozása sem
- 2014.05.28, szerda, újhold az Ikrekben
- 2014.06.27, péntek, újhold a Rákban
- 2014.07.26, szombat, újhold az Oroszlánban
- 2014.08.25, hétfő, újhold a Szűzben
- 2014.09.24, szerda, újhold a Mérlegben
Az ez után következő három újhold újabb izgalmakat tartogat, mivel a Nap jegyváltásaihoz szorosan kapcsolódnak:
- 2014.10.23, csütörtök, Nap jegyváltás és újhold a Skorpióban, részleges napfogyatkozással - ezt az Észak-Amerikában élő olvasóim már szemügyre vehetik
- 2014.11.22, szombaton szintén a Nap jegyváltásával együtt újhold a Nyilasban
- 2014.12.22, hétfői téli napfordulót szintén egy újholddal köszönthetjük

Teliholdak, holdfogyatkozások

Teliholdból idén 12 lesz, köztük kettő teljes (!) holdfogyatkozás. Lássuk sorban ezeket is:
- 2014.01.16, csütörtök, telihold a Rákban
- 2014.02.15, szombat, telihold az Oroszlánban
- 2014.03.16, vasárnap, telihold a Szűzben
- 2014.04.15, kedd, telihold a Mérlegben, teljes holdfogyatkozással - a látványosság megint főképp Amerikának és Ausztráliának kedvez
- 2014.05.14, szerda, telihold a Skorpióban
- 2014.06.13, péntek, telihold a Nyilasban
- 2014.07.12, szombat, telihold a Bakban
- 2014.08.10, vasárnap, telihold a Vízöntőben
- 2014.09.09, kedd, telihold a Halakban
- 2014.10.08, szerda, telihold a Kosban és a következő teljes holdfogyatkozás - Európában ebből ismét kimaradunk, legtökéletesebb látványra valahol a Csendes-óceán közepén bukkanhatunk
- 2014.11.06, csütörtök, telihold a Bikában
És az év utolsó teliholdja:
- 2014.12.06, szombat, telihold az Ikrekben

Napjárás

Idén a Nap jegyváltásai a következő dátumokra esnek:
- 2014.01.20, hétfő, Nap a Vízöntő jegyébe lép
- 2014.02.18, kedd, Nap a Halak jegyébe lép
- 2014.03.20, csütörtök, Nap a Kos jegyében - tavaszi napéj-egyenlőség
- 2014.04.20, vasárnap, Nap a Bika jegyébe lép
- 2014.05.20, kedd, Nap az Ikrek jegyébe lép
- 2014.06.21, szombat, Nap a Rák jegyébe, nyári napforduló
- 2014.07.22, kedd, Nap az Oroszlán jegyébe lép
- 2014.08.23, szombat, Nap a Szűz jegyébe lép
- 2014.09.23, kedd, Nap a Mérleg jegyébe, őszi napéj-egyenlőség
- 2014.10.23, csütörtök, Nap a Skorpióban
- 2014.11.22, szombat, Nap a Nyilasban
- 2014.12.22, hétfő, Nap a Bakban, téli napforduló

További jegyváltások, figyelmet érdemlő égi állások

 - 2014.02.18, keddtől, a felszálló-holdcsomópont már a Mérlegből fejti ki a hatását
A Fekete Hold Lilith kétszer vált idén jegyet:
- 2014.03.04, kedd, Fekete Hold Lilith az Oroszlánban
- 2014.11.27, csütörtök, Fekete Hold Lilith a Szűzben
Az évkezdő négyes fényszögkapcsolata szorossá válik:
- 2014.04.23, szerda, Uránusz, Jupiter, Mars, Plútó egzakt kvadrátban
Megmozdulnak a lassú mozgású planéták is:
- 2014.07.16, szerda, Jupiter az Oroszlán jegyébe lép
És a Mérleg jegyében lelassult Mars is felfokozott tempóra vált, fél év alatt négy jegyet is érint:
- 2014.07.26, szombaton a Skorpió jegyébe lép
- 2014.09.13, szombaton a Nyilas jegyébe lép
- 2014.10.26, vasárnaptól már a Bakban és
- 2014.12.05, péntektől pedig a Vízöntőben jár
Az év utolsó nagy váltása a Szaturnuszé:
- 2014.12.23, kedd, Szaturnusz a Nyilasban
Related Posts with Thumbnails