2014. szeptember 8., hétfő

Aranyvirág-hold: telihold a Szűz havában

"A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó."

Albert Einstein


A mostani telihold lényegét Einsteinnél velősebben nem tudnám összefoglalni, így inkább a tartalmát igyekszem "kicsomagolni".
Bár ilyenkor a főszereplő elsősorban a Nap és a Hold szemben állása, most egy másik feszültség is szót kér a képletben: ez pedig a Mérleg Merkúr, a Bak Plútó és a Kos Uránusz T-kvadrátja.
A telihold pontos ideje: 2014.09.09, kedd hajnali 2 óra 39 perc.

A látható és a láthatatlan világ rendje

A Merkúr által uralt Szűz jegyét (itt a Nap) a görög mitológiában a Hórák személyesítették meg. Három istennő ügyelte a látható világ rendjét: Eunomia, a törvény, Diké, az igazságosság és Eiréné a béke.
Az ő aspektusukból közelítve az élet racionális, objektív, gyakorlatias, megszámlálható, pragmatikus. A világot a természet ritmusai irányítják: a nappal és az éjszaka, a tavasz, a nyár, az ősz és a tél - így minden rendszerekbe: órába, naptárba foglalható.
Ehhez a rendhez igazodunk a hétköznapjainkban, ezek alapján határozzuk meg a napi rutinfeladatokat, az időbeosztásunkat, a munkánkat, az életmódunkat.
Tudjuk, hogy ez a valóság, mert eszerint peregnek a napjaink.

A Szűzzel szemben azonban a Halak jegye áll (itt van most a Hold, együtt a Kheirónnal) ahol az ok-okozati összefüggéseken túl mutató, irracionális világot találjuk.
Az álmokat, a megérzéseket, a megsejtéseket, mindazokat, amikre akadémikus, józan ésszel felfogható magyarázat nincsen.
Ám ebben a káoszban is ott a rend, csak jóval hatalmasabb, mint azt mi áttekinthetnénk: ez a láthatatlan világ rendje.
Ha mitológiai hasonlatot szeretnénk beemelni, itt a történetet Zeusz másik három lánya írja. Ők a Moirák, avagy a sors istennői. Egyikük fonja életünk láthatatlan fonalát, másikuk élettervé szövi azt, a harmadik pedig elvágja a kész mű utolsó cérnaszálait. Tökéletes rend szerint csodás életeket alkotnak, de ez az akaratunkon, az egónkon kívül eső elfoglaltság. Ezzel a feladatunk annyi: hogy elfogadjuk, és életre keltség a szőttesükben rejlő lehetőségeket.

Nézőpont kérdése

A Merkúr fényszögkapcsolatának köszönhetően a világ rendjéről alkotott elképzeléseinket is gyökeresen átalakíthatjuk.
A gondolkodáshoz általában a könnyedséget, a változékonyságot társítjuk, mégis az egyik legnehezebb a gondolkodásmódunkon változtatni.
Berögzült sémák, merev hitrendszerek határozzák meg azt, milyennek látjuk a világot, ezek alapján minősítjük és kategorizáljuk az élet jelenségeit éppúgy, mint önmagunkat.

De Moirák nem sorscsapásokat álmodnak nekünk, hanem színes lehetőségeket, nagyszerű adottságokat, egyedülálló tehetségeket.
A Moirák mi magunk vagyunk: mi álmodtuk (sőt folyamatosan álmodjuk) a saját világunkat. Belső konfliktusaink java része abból adódik, hogy nincs meg az összhang aközött, amire vágyakozunk és aközött, amit élünk.

Disszonancia feloldása, ha felismerjük gondolataink teremtő erejének mágiáját. Bár a szél játékos és ide-oda csapongó, folyton változó, ha magasabb régiókba merészkedünk, meglehetősen stabil légáramlatokat találunk.
A világ olyan, amilyennek gondoljuk és hisszük., s ezek az örökösen "fújó" gondolataink teremtik meg a valóságot. A negatív gondolatok - vagyis azok, amik nem a szívből jövő vágyaink frekvenciáján rezegnek (képtelenség, tehetségtelen, öreg, ügyetlen... vagyok, akarom, de nem hiszem el, és a végtelenségig folytathatnánk a sort) - olyanok, mint a szembe szél: küzdelmesen haladunk csak előre, sőt olykor hátráltatnak is bennünket.
A megerősítő, pozitív rezgések azonban hátszélként, emelő áramlatként funkcionálnak.

Hétköznapunk "kis rendjét" és a világ "nagy rendjét" harmóniába hozni gyakorlat kérdése. De akár még ma nekiláthatunk. Ehhez itt egy kis motiváló videó:

Related Posts with Thumbnails