2015. szeptember 12., szombat

Gyógyító tervek

Újhold a Szűz jegyében

"A megértés hozzásegít az elfogadáshoz, az elfogadás pedig a gyógyulás feltétele."
(J. K. Rowling)


Az asztrológiai évkörben a Szűz hava a nyár végi betakarítás ideje.
Ilyenkor mérhetjük fel munkánk eredményességét: ha szorgalmasan dolgoztunk, vetettünk, gondoztuk a földet - van mit learatnunk.

Lélektani értelemben ezek az önmagunkba fektetett munka gyümölcsei. Van, akiknek az életét vihar tépázta meg, van, akinek bőséges napsütés jutott. Egyesek aprócska konyhakertet mertek bevállalni, mások szántóföldnyi területen "dolgoztak" magukon. Kisebb-nagyobb előrelépéseinket, változásainkat, átalakulásainkat most kritikus szemmel szemlélhetjük.

Ám a munkafolyamat itt még nem ér véget, nem ülhetünk a babérjainkon: a jövőre, az előttünk álló hűvösebb, szűkösebb hónapokra gondolva, ilyenkor kell készletgazdálkodási terveket előkészítenünk.

Az újhold energiája ehhez a "hogyan továbbhoz" adhat tiszta lapot.

Az újhold képlete

Időpontja: 2015. szeptember 13. 08 óra 40 perc

Az újhold egyben részleges napfogyatkozás is.
(Észlelési pontok: Dél-Afrika, Antarktisz; Magyarország területéről nem látható.)

A Nap és a Hold a Szűz 21. fokán együtt áll a Denebola nevű állócsillaggal. Ez az Oroszlán delta csillaga, ami a farkának a végét jelöli az égen.
Szemben vele találjuk a Kheirón, tőle 150 fokra az Uránuszt.
Két további fontos oppozíció is van a képletben, a Merkúr-Uránusz és a Jupiter-Neptunusz.

Öngyógyítás

A tavalyi Szűz újholddal izgalmas fél év indult el. (Tiszta lapok, új fejezetek) Ennek kézzel fogható eredményeit akkor tudjuk felmérni, ha körülnézünk életünkben.

Rengeteg mozgalmas esemény van a hátunk mögött.
De az, hogy hogyan éljük meg a változásokat, mennyire tudunk benne maradni vagy visszatalálni az egyensúlyi állapotunkhoz, alapvetően hogyan érezzük magunkat a bőrünkben és hogy viszonyulunk magához az élethez - mind-mind megint az önmagunkba fektetett energiák, önismereti utak eredményeit tükrözik.

Ne essünk kétségbe akkor se, ha negatív irányba billen a mérleg, hiszen most is vár ránk egy újhold, most is kezdhetünk új terveket készíteni. Sőt, az év bármelyik napján, de ezek az indulási energiák sokat segíthetnek.

Lelki sebekre nincs külső gyógyír: senki nem oldhatja meg helyettünk a problémákat, senki nem szabadíthat meg varázsütésre a félelmeinktől.
Belső gyógyulás van. Megértés. Elfogadás.

Az újhold csak a kezdet mágikus pillanata, a folyamat sokkal szerteágazóbb, időigényesebb, lassabb.
De egy jó első lépésben ott a kibontakozás, az önmagunkhoz való visszatalálás sikerének ígérete.

A Szűz a legkritikusabb jegy, de ne feledjük, van pozitív, emelő kritika is. Sokszor teljesen más az, amit gondolunk magunkról, mint ahogy mások látnak minket.

Tegyük fel legalább öt, számunkra fontos embernek a következő kérdéseket:

1. Mit nyújtok én neked az életed szereplőjeként?
2. Mit nyertél a kapcsolatunkon? Kérlek, légy konkrét!
3. Mit hiányolnál, ha eltűnnék az életedből?
4. Miket tekintesz az erősségeimnek?
5. Mit csinálhatnék másként, hogy javítsak a kapcsolatunkon?
6. Ha egyetlen szóval vagy kifejezéssel kellene leírnod a kapcsolatunkat, mi volna az?
7. Egy 1-től 10-ig terjedő skálán mennyire értékelnéd a kapcsolatunkat?
8. (Ha 10-nél kevesebbre) Mit tehetnék annak érdekében, hogy feljavítsam az értékelésedet 10-esre?

Lehet, hogy meg fogunk lepődni a válaszokon. És az is előfordulhat, hogy olyan megerősítéseket kapunk, amiből jobban, könnyebben, hatékonyabban tudunk a jövőben építkezni.
(A kérdések Noah St. John, A siker titkos kódja című könyvéből származnak.)
Related Posts with Thumbnails