Élj tehetséged szerint!

Offtopic következik. Vagy mégsem.

"Nemétől függetlenül minden gyerek a tehetségek sokaságával születik. Az embereknek sok csodálatos dologhoz van tehetségük, de ritkán élünk annyi ideig, hogy mindet kibontakoztassuk. Valamennyiünkben ott él az énekes, a táncos, a művész, a gyógyító, a tanító, a vezető, a bohóc, a mesélő és így tovább. Lehet, hogy nem hisszük el, lehet, hogy egy része nem érdekel bennünket, de az nem csökkenti a tehetséget. Mindössze arról van szó, hogy nem ismerjük el vagy nem tiszteljük önmagunknak azt a részét."
(Marlo Morgan, amerikai író)

Ritkán szoktam magamról kifejezetten személyes dolgokat írni, hiszen ha valaki olvassa a bejegyzéseimet, tudja, milyen ember vagyok, hogyan látom a világot és hogyan gondolkodom. A tegnapi élményem azonban - függetlenül a csillagállásoktól - billentyűzet elé ültetett. Offtopic következik - vagyis a megszokott témáimon kívül esik, amit írni akarok, mégis azt hiszem - a hétfői újholdat előrevetítve - éppen időszerű.

Apuról írtam a bemutatkozó oldalamon is, elmeséltem, hogy rajta keresztül kezdődött a kapcsolatom ezzel a kincseket rejtő misztikus világgal, amiből a Padparadsa Astrology is megszületett. Azt azonban kevesen tudják, hogy apu rendkívül tehetséges zenész volt. Tánctanár és muzsikus felmenőkkel nem is nagyon lehetett megúszni, hogy ebbe az irányba kanyarodjon az életútja.

Abszolút hallással rendelkezett, játszott zongorán, tangóharmonikán, cimbalmon. A gimnázium mellett kezdte meg tanulmányait a Konzervatóriumban, de utóbbit valamiért félúton abbahagyta. Ezzel a döntéssel a zenei tehetségének a kibontakoztatása törést szenvedett. Olyan törést, amit már nem lehetett már újrafoltozni. Gyakran elővette a harmonikát, játszott édesanyja táncóráin kísérőként, családi ünnepeken ő húzta a talpalávalót, de élethivatásának nem ezt választotta. Nem is volt igazán élethivatása.

Én úgy láttam, sosem találta a helyét a világban. Évtizedekig haragudtam rá, mert rettenetes nagy pazarlásnak gondoltam, hogy mindazt, amit magában hordott, nem tudta kiárasztani másokra. Sok-sok gyönyörű hangot bent tartott. Valahol mélyen belül ő is érezte ezt az elakadást, haragudott magára, a világra, ezért is áztatta a valóságot egyre gyakrabban alkoholba.

Számomra ő egy meg nem értett zseni volt. Marlo Morgan idézetét alapul véve úgy fogalmaznám meg, hogy nem tisztelte eléggé önmagának a tehetséges részét. Mivel nem láttam a példát magam előtt, az írás kibontakoztatása rendkívül nehézkes folyamat volt. Rengeteget szenvedtem a hozott-örökölt önbizalomhiánytól, amit részben a Második világháború hagyott láthatatlan lenyomatként a kollektív tudattalanban. De én egy generációval előrébb vagyok, nekem már kicsit könnyebb a dolgom és az utánam következőknek még könnyebb, ha a tehetség felismeréséről és megéléséről van szó.

Tehetségünk szerint élni azt jelenti, hogy megtaláljuk a szívünkben a hívó hangot, lelkünkben a szikrát, majd keményen dolgozunk, hogy azt ragyogóvá, örökké égővé kovácsoljuk. Lehet ez bármi, tánc, zene vagy festészet, de örömünket lelhetjük a kert gondozásában, emberek segítésében, főzésben, számítógépes programok írásában, házak megtervezésében.

Nem állítom, hogy a tehetség, sőt a siker együtt jár a boldogsággal, hiszen számtalan sztár szenved depressziótól vagy egyéb neurotikus tünetektől. Nehéz viselni a tehetséggel járó felelősséget és főképp az ismertséggel járó elvárásokat. De az előttünk álló időszak mégis errefelé terelget bennünket - na, nem a pletykamagazinok címlapjára - hanem a önmagunk felvállalásának az irányába. És szerintem ebbe beletartozik a tehetségünk gondozása is.

És honnan jött mindez? Tegnap Budapest Bár koncerten voltam egy barátnőmmel. Lenyűgöző virtuozitást láthattunk-hallhattunk. Szenvedélyt, életszeretetet sugárzott a színpadon. Üveghangok csendültek, húrok szakadtak. A zenekar Németh Jucival, Szűcs Krisztiánnal, Ferenczi Györggyel és Kiss Tibivel kiegészülve elképesztő show-t csinált. Én úgy ficánkoltam, mint egy sajtkukac. Édes kín volt számomra ülve és nem a zenével együtt lüktetve-táncolva átélni az élményt.

Miközben szólt a harmonika és a cimbalom, apura gondoltam. Ha talán több lett volna benne a merészség, a kitartás, az elszántság és főleg az önmagába vetett hit, akár ő is állhatott volna egy ilyen színpadon. Ő már nincs közöttünk, de életútja akár figyelmeztetés is lehet.
Ha felismered a tehetséget, ragadd meg és válj eggyé vele.


Köszönöm, ha megosztod másokkal is ezeket a gondolatokat!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.