Egy nappal sem hamarabb...

"Nem hiszek a véletlen találkozásokban.
A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez.
Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki.
De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben…
két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor, amikor megértek e találkozásra."
- Márai Sándor -

Szerencsésnek érzem magam, hogy az asztrológián keresztül nap mint nap rácsodálkozhatok a világot irányító fantasztikus és olykor félelmetes törvényszerűségre. Hiszek a sorsban, és hiszem, hogy életünk jelentős találkozásai már jóval a földi megvalósulás előtt valahol - talán az égben - megköttettek. (Igaz ez mindenfajta életeseményre, de most kiemelten a kapcsolatokról lesz szó.)
Örök dilemma az eleve elrendelés és a szabad akarat kérdése. Számomra a kettő - bár paradoxonnak tűnik - egy és ugyanaz. Az eddigi életemre pillantva sosem voltak felesleges lépések benne. Követtem a nekem szánt utat, de olykor makacsságból, kíváncsiságból vagy valami megmagyarázhatatlan indíttatástól vezérelve letértem a kijelölt ösvényről. A kényelmes, napfényes sétányok helyett is inkább hegyeket másztam meg, mélységekbe ereszkedtem, szúrós bozótokon vágtam keresztül magam. Előbb-utóbb azonban kiderült, hogy ezek a kanyarulatok is az eredeti célom felé vezettek. A szabad akaratom, a döntésem abban állt, hogyan viszonyultam ezekhez a helyzetekhez. Dühöngtem, mert kényelmetlenségek adódtak, mentem a saját fejem után, hiába próbáltak meggyőzni, hogy a sárga téglás úton maradjak, megcsodáltam a hegyek kopár szépségét vagy felfedeztem a mélységek kiapadhatatlan bőségét... Ezen a téren mindig van választásunk...

Amit ezen a blogon megfogalmazok természetesen az én világlátásom. Mindenkinek a saját szabad akaratán múlik, hogyan gondolkodik az élete felől. Hisz-e egy magasabb hatalomban - Istennek, Teremtőnek, Univerzumnak - nevezve azt, hisz-e a sorsban, a karmában, vagy úgy hiszi, kizárólag ő irányítja az életét. Ezt döntsétek el ti, kedves Olvasók! Senkit sem akarok meggyőzni arról, hogy kizárólag az én világlátásom a helyes, a jó vagy az egyetlen. Ezek csupáncsak az én személy tapasztalataim, elképzeléseim a világról.
Eddig ebben a formában nem is osztottam meg őket. De ahhoz, hogy azt a témát, amiről írni szeretnék bővebben kifejtsem, szükségét éreztem ennek a bevezetőnek. Az egész gondolatmenet onnan indult el, hogy épp a prognózisokról (az asztrológiai előrejelzésekről) tanítok. Arról, hogy mennyi mindennek kell együtt állni hozzá, hogy egy esemény bekövetkezzen. És milyen gyakran döntünk úgy, hogy elodázzuk egy szerelem, egy gyermek, egy költözés vagy akár a hivatásunk, küldetésünk felvállalását. Talán még nem érezzük készen magunkat, még tanulni vágyunk. Az élet lehetőségeket kínál, amikre mondhatunk igent is, nemet is. Amikhez később vissza is térhetünk, tapasztalatokkal, bölcsességgel gazdagabban. Belemehetünk ismétlésekbe, de le is tehetjük a feleslegessé vált feladatokat.

Amit itt most bemutatok, az feltételezi a magasabb szintű rendezőelv meglétét, ami izgalmas "forgatókönyvet" írt egy találkozásról, s amibe mindkét szereplő szabad akaratától vezetve belesétált...

Derűs tél

Száraz, napsütéses téli délután volt. Mindketten érezték, hogy ez a nap megváltoztat valamit az életükben, izgatottan várták, hogy megpillantsák egymást, utóbb mégis azt állították, hogy az első találkozás csalódás volt. Talán igaz, talán nem, a viselkedésünk minden esetre rácáfolt erre. A felismeréssel öntudatlanul is megpecsételték sorsukat. Onnan kezdve mindent megtettek, hogy közelebb kerüljenek. Mintha valami láthatatlan mágnes vonzotta volna őket egymáshoz, s a körülmények is úgy rendeződtek, hogy lépten-nyomon egymásba botlottak. A szerelem, ami köztük kibontakozott olyan erős volt, hogy szinte szétszakíthatatlannak látszott...
A romantikus bevezető után egy kis "szakmai" rápillantás. A fiú és a lány képletének leghangsúlyosabb pontja egy Uránusz-felszálló holdcsomópont egzakt együttállása, amire a találkozás pillanatában rálépett a Hold. Persze a Vénusz, Szaturnusz és a Plútó égi közjátékára is szükség volt, hogy mindez megvalósuljon. A háttérben a direkciók (primer, Glahn) Nap-Vénusz szextilt, holdcsomópont szextilt, Vénusz-Neptunusz trigont mutattak.

Borús nyár
A nagy szerelmek általában drámai véget érnek, még ha nem is rómeóésjúliás halállal, de valahol mégiscsak meghal az ember lelkének egy darabkája. Ezért a kapcsolatokat épp úgy meg kell gyászolni, fel kell dolgozni és el kell engedni, mint bármely szerettünket a halál kapujában. Hiszen két ember összefonódásakor létrejön egy önállóan létező harmadik is, maga a kapcsolat, amit az asztrológia a felezőpont-horoszkóppal szimbolizál.
A szakítások sokkal inkább nyomon követhető folyamat részei, mint a láthatatlan világból materializálódó kezdetek, mégis nehéz visszagörgetni a folyamat elejét. Csalódások, elhanyagolások, az érzelmek kihűlése, megcsalás, unalom, veszekedések jelzik az irányt, amiből aztán előbb-utóbb megfogalmazódik a szó: "Vége".
Itt a direkciók is gyakran előbb mutatkoznak, mint a tényleges szakítás pillanatában, mégis az utolsó felvonáshoz is szükséges, hogy az égi színpad a fináléhoz rendeződjön.
Itt a holdcsomópont a Holddal és a Plútóval állt együtt, és a Jupiter-Szaturnusz konjunkcióját a Neptunusz támadta meg. Ez utóbbi egy kicsit zavarossá, illuzórikussá tette az egészet, megnehezítve a tiszta, egyszerű lezárást.